Hírek

Elérhetőségek

Tusnádfürdő

Jászkarajenő testvértelepülése Tusnádfürdő, amely Romániában, Hargita megyében található. Az együttműködési szerződést 1998. szeptember. 11-én kötötték meg a települések.

Az Olt szorosában, a sötét fenyvesekkel borított meredek hegyoldalon alakult ki Csíkország büszkesége, az alig 154 éves Tusnádfürdő, Hargita megye legdélebb fekvésű, az ország egyik legkisebb, világszerte ismert városa, a székelyföld keleti részének nemzetközi hírű fürdő és üdülőtelepe. A Komlós- és Szurdok-tetők nyugati lejtőin létesült.

Tusnádfürdő alapítása 1842-ben történt, állítólag egy pásztorfiú csodálatos gyógyulásának esete terelte rá a figyelmet. Eltévedt marháit keresve a szinte járhatatlan rengetegben a Tisztás patak beszédmezőnek nevezett mocsaras ingoványán kellett több alkalommal átgázolnia. Közben meglepve tapasztalta, hogy az ásványvizes iszapba mélyen bemerülő lábairól addig gyógyíthatatlannak hitt kiütései rövid idő alatt eltűntek. A csodás gyógyulás hírére egyre többen keresték fel a beszédmező forráslápját. Az Európa-hírű gyógyfürdő és üdülőtelep 1968-ban emelkedett városi rangra.

Tusnádfürdő és környékének természeti adottságai – változatos vegyi összetételű borvizek, mofetták, tiszta levegője, a lebilincselő táj – kitűnő gyógyhatásúak a neurózis, a szív és érrendszeri, a gyomor-, bél-, mozgásszervi bántalmak és a belső elválasztású mirigyek betegségeiben szenvedők gyógyításában. A városból öt jól jelzett turistaösvény indul a környék nevezetességeihez: a Ludmilla kilátóhoz, a Vártetőhöz, a Sólyomkő-re, a Szent Anna-tóhoz, a Nagy Piliskére.

Tusnád és környékének változatos felszíni formái, a fiatal kúpalakú vulkánikus hegyek, a tusnádi Olt szoros, a Szent Anna-tó, a Mohos tőzegláp a ritka fajokban gazdag állatvilága, a több száz változatos vegyi összetételű ásványvízforrása (borvíz), mofetta (büdösgödör) Románia, Erdély, a székelyföld tájegységei között szinte egyedülállóak. Látogatottságát földrajzi fekvésének és tájképi adottságainak köszönheti. Hargita megye legszebb magaslati fürdőhelyeinek egyike.

Tengerszint feletti magassága 650 m, éghajlata kellemesen mérsékelt, levegője ionizált. 1934 novemberében Tusnádfürdőt leválasztották Nagytusádtól, így közigazgatásilag önállóságot nyert. Ma az Alcsíki-medence egyetlen valamint Románia legkisebb városa. Városi státuszát ásványvizeinek és gyógyfürdőjének köszönheti. Könnyű megközelíthetősége révén (itt halad át a 400-as vasútvonal és a 12-es országút) rövid időn belül keresett és közkedvelt kirándulóhellyé, klimatikus üdülőteleppé és gyógyfürdővé alakul.

Az utóbbi években Tusnádfürdő jelentős nemzetközi konferenciának adott helyet. A gyönyörű környezet, a termálvizű strand, a Sólyomkő és környéke, a Csukás tó, a Szerelmesek tisztása, a Szent-Anna tó, télen sípálya, a fenyőerdők ösvényei, a székely konyha különlegességei, a hintós séták csak néhány javaslat a számtalan vonzó ajánlatból, amit Tusnádfürdő kínál az üdülő vendégeknek.